Monte Corona Egyesület

Majki Remeteség

Komárom-Esztergom megyében, az Oroszlányhoz közeli Majkon található az egykori kamalduli remeteség barokk épületegyüttese, mely az évszázadok során bekövetkezett kisebb¬nagyobb változások, átépítések és állagromlás ellenére máig megőrizte egyedi szerkezeti sajátosságait és művészi kialakításának értékeit.

A kamalduli rend története

A kamalduli rendet a hercegi családból származó, a bencésektől kivált, azok reguláját megreformáló és átdolgozó, később szentté avatott Romuáld alapította 10 12-ben. A rend nevét az első mecénásukról és az alapítás helyéről kapta. Anyaegyházuk az itáliai Arezzo városa mellett épült fel egy Maldulus nevű olasz gróf adományozta mezőrészen. Olaszul a mező campo, így a Campo Maldolo összevonásával, a Camaldolo-bóllett a nevük kamalduli. A rend szabályait 1072-ben hagyta jóvá II. Sándor pápa. (A hagyomány szerint Romuáld István király idejében még Magyarországra is eljutott.)

Magyarországon a XVII. században telepedtek le a kamalduliak. Az ismert alapítások sorában a majki remeteség a negyedik, egyben utolsó is volt. (Az első kamalduli remeteséget a Nyitra melletti Zobor-hegyen alapították 1691-ben. A Sopron vármegyei Lánzsér váránál lévő remeteséget 1700-ban alapította Esterházy Pál herceg, nádor, a remeteség 12 lakással épült fel. A Szepes vármegyei Lechnic-en 1710-ben alakult meg a remeteség.)

A majki kamalduli remeteség története 1782-ig

A majki kamalduli remeteség előzménye a mai épületegyüttestől DK-re, a XIII. század első felében, a Csák család királyi adományként kapott birtokán felépített Nagyboldogasszony premontrei prépostság volt.

A kolostor a török időkben elnéptelenedett, majd a XVII. században egymást sűrűn váltó tulajdonosok után végül 1727-ben a fraknói gróf Eszterházy József (Komárom megye főispánja) birtokába került. Ekkor Majkpuszta 1200 hold területtel (szántóföldek, legelők, rétek, kertek, gyümö1csösök, erdők, halastavak, vízimalmok), valamint a premontrei kolostor és a hozzá tartozó, egykor 3 hajós román kori templom romjaiból állt.

A Kahlenberg-i kamalduli kolostor elöljárója Radossányi László (aki később az építkezés fő irányítój a lett) Eszterházy József személyében talált bőkezű mecénásra. Eszterházy 1733-ban adta ki az alapítólevelet és majki uradalma mellett jelentős pénzösszeggel, mesteremberekkel és nyersanyaggal járult hozzá az építkezéshez. (Engedélyezte többek között a környei római erőd, Oroszlánkő és Gesztes várai nak és a vértesszentkereszti apátság köveinek felhasználását, valamint a premontrei kolostor még álló falainak elbontását, a régi kőanyag felhasználását az új építkezésnél. )

A középkori olasz remetekolostorokra épülő mintát elsődlegesen a Domenico Martinelli által tervezett és kivitelezett, 1695-ben elkezdett Zobor-hegyi kamalduli kolostor szolgáltatta.

A majki épületegyüttes alaprajzát is a szabályos négyszögű el rendezés, a kiegyensúlyozott épülettömeg-elosztás jellemzi. A fallal körülvett területen kis utcákat alkotva, szigorú rend szerint megszerkesztve (az eredetileg tervezett 20 cellaház helyett), az együttes központjában álló templom körül épült ki a clausura területe 17 cellaházzal.

A főbejárattóI jobbra-balra 6-6, illetve a jobb oldalon 3, középen, a konventépületet elzáró fal oldalában, ezekre merőlegesen 1-1 remetelak helyezkedik el. A zárt terület négy sarka a négy

világtáj felé néz, a templom főhajójának tengelyvonala Nepomuki Szent János napján (május 16.) a felkelő nap centrális középpontjával esik egybe. Az épületegyüttest északról a clausurától jól elkülönítetett U alakú konventépület (más névenforesteria = ‘erdei kolostor’) zárja le.

Rövid építéstörténet

Az építkezés l733-ban kezdődött el a nagy osztrák barokk építész, Franz Anton Pilgram (1699-1761) tervei szerint, akit Eszterházy József személyesen ismert és bízott meg a tervek elkészítésével. (A bécsi Kahlenbergi remeteséget is ő tervezte, építését 1734-ben fejezték be.) A munkálatok kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen az 1770-es évek elejéig folytak, az építkezést Pilgram halála után (1761) az Eszterházyak uradalmi építésze, Fellner Jakab fejezte be.

Az építkezést az első cella építésével kezdték meg, az alapkövet Eszterházy József tette le, ezért a cellát az alapító védőszentjéről, Szent Józsefről nevezték el. A cellaházak több, mint húsz éven át épültek. 1737-ben rendbe hozták ahalastavat és elkészült a vendégfogadó. Az eredetileg a konventépülethez vezető, ma a bejárati oldalon található díszes kapu az 1746-os évszámot viseli, ami a konventépület munkálatainak a kezdetére utal. 1753-ban rakták le a templom alapkövét, belső munkálatai azonban csak később, 1764-ben kezdődtek el. 1756-ra elkészült a remeteséget körülzáró fal. A remeteség területén kívül álló Celli Mária-kápolnát 1736-1757 között építették.

1770-re nagyjából elkészült a remeteség, felépült a konvent épülete, a 17 cellaház és a templom épülete is. (A belső díszítéseket csak később, az lnO-es évek elején fejezték be.)  Pilgram nagyszabású koncepciójának azonban csak egy része valósult meg. A főbejárati díszkapu és a Celli Mária-kápolna valószínűleg teljes mértékben az ő tervei szerint készült, a foresteria esetében azonban - feltehetően takarékossági okokból - sokat egyszerűsítettek elképzelésein.

A cellaházak

A szabályosan elhelyezkedő, egységes alaprajzi kialakítású remetelakok modelljei szintén a középkori olasz remetekolostorok lehettek. Az egyes cellaépületekre külön alapítványt hoztak létre, amely fedezte az építkezés és később a remete ellátásának költségeit.

Az egyszerű külsejű cellaházak oromzatán a támogató főúri családok, főpapok márvány és homokkő címerei (vagy a déli, vagy az északi falra helyezve) és a hozzá tartozó feliratok láthatók, a kerítés bejáratának szemöldökgerendájára pedig a szent nevének felirata került. (Ma már csak egy-két helyen látható.) A címere ket a tatai Mess János György és a bécsi Bechert József faragta.

Minden cellaház négy helyiségből állt, a folyosóról jobbra nyílt a freskókkal, stukkókkal gazdagon díszített, oltárral felszerelt kis kápolna, vele szemben helyezkedett el az egyszerűen berendezett lakószoba, innen nyílt a műhely, vele szemben, pedig a szerzetesi konyha-kamra.

A házacskáknak egy bejárata és öt ablaka van, a homlokzati címerek egy része, a nyíláskeretek, a párkányzatok, a küszöbök mind süttői vörösmárványból készültek. A remetelak bejárata a házzal megegyező méretű kertre nyílik.

Az egyes cellák kápolnáik díszítésében, jellegében eltértek egymástól. A más-más szent tiszteletére felszentelt díszesen festett, stukkóval díszített kápolnákat tégla, vagy fa márványborítású intarziás oltárral és a szent oltárképévellátták el.

A délkeleti cellasor hat házát az Eszterházy család alapította, építkezésüket valószínűleg tatai mesterek felügyelték.

A konvent épülete és díszudvara

A konventépületet 1746-ban kezdték el építeni. 1752-ben az épület már biztosan állt, de munkálatai 1770-ig húzódtak.

A templom mögött található, nyeregtetővel lezárt, U alakú épület, melynek főszárnya emeletes, oldalszárnyai földszintesek (a jobb oldali szárny kerti oldala emeletes a terep lépcsőzetes kialakítása miatt) egy, a remetelakok belső udvarától fallalleválasztott második udvart fog közre.

A foresteria kialakítása, díszítése a cellákhoz hasonlóan visszafogott. A homlokzatokat egyszerűen kialakított, egyforma méretű, márványkeretezésű egyenes záródású ablakok törik át, és egyszerű választópárkány díszíti. Csak a főbejáratok díszesebbek, az udvari oldali kőkeretes főkaput a szemöldökgerenda közepén csigás-leveles tagozat díszíti, párdarabját a kerti oldalon, pedig ovális felül világító és zárókőben elhelyezett felirati tábla.

Az épület eredeti belső elrendezése szintén egyszerű kialakítású lehetett. (Ez a szerkezet nagyjából ma is őrzi eredeti állapotát, kivéve az emelet egy részét, ahol a második világháború után történt tűzeset következtében megsérült részeket az 1976-77-es újjáépítés során nem építették vissza.) A belső boltozati megoldásokat a csehsüveg-, a dongaboltozat és a csapozott gerenda jellemezte.

A földszinten az udvar felőli zárt folyosóra egy sor helyiség nyílt. Ezt a rendszert a földszinten csak a két oldalszárny végén, az épület teljes szélességét elfoglaló refektórium). (közös ebédlőterem a délkeleti oldalon) és az északnyugati szárny végén lévő párdarabja a könyvtár és levéltár (az udvarra nyíló ajtaja felett ma is olvasható felirat tanúsítja funkcióját és helyét: ” bibliotheca et locus capituli conventualis”) tere bontotta meg. A könyvtár mellett kapott helyet a gyógyszertár és a műhelyek. (Ezt a részt később a kastéllyá alakításkor teljesen átépítették, az új részen kocsiszín, istálló, nyereg- és szerszámszoba kapott helyet.)

A konventépületben volt továbbá a perjel otthona, egy tanterem, a tálaló, (1860 után vadászebédlővé alakították), valamint az ispotály (betegedő), egy kisebb börtön, a laikus testvérek (fráterek) lakószobái, vendégszobák, egy egyszerűbb használatra szánt ebédlő, társalgók, asztalosműhely, sütőműhely, mosoda, istálló, kocsiszín. A pinceszinten (az épület csak a délkeleti szárny alatt és az északkeleti főszárny nagyobb részén volt alápincézve ) helyezték el a gazdasági helyiségeket, a konyhákat, a kamrákat és a pincéket.

Az emeleten kapott helyett az alapító lakosztálya, a főtengelyben alakították ki a fogadórészt, egyik oldalon kis szobával (kávézó), a másik oldalon 3 kétablakos társasági szobával és ebédlővel, valamint lakószobákkal.

A refektórium oldalfalain 3-3 stukkódíszes ablakfülke nyílik, a belőlük induló boltívek osztják 3 részre a boltozatot. Az ablakfülkék fiókboltozatait kagylómotívum díszíti. A falakat borító figurális díszítésű faborítások nem maradtak fenn, a mai faburkolat stíluskritikai alapon (a vadászteremnek ugyanilyen a borítása) a kastéllyá alakításkor kerülhetett ide. (Az eredeti faburkolatok jellegéről egyedül a refektórium előterének kis ajtaja adhat képet.)

A terem és kis előterének csodálatos freskóit Vogel Gergely oltár-és freskófestő készítette 1760 körül. Az összesen 27 kép (ebből 3 az előcsarnok szupraportáiban) Romuáld életéből és a rend történetéből vett, valamint az államalapítással kapcsolatos jeleneteket, magyar szent királyokat, szenteket és az Utolsó Vacsorajelenetét ábrázolja.

(A refektórium külső oromfalán az 1940-es években még látható volt egy Nepomuki Szent Jánost ábrázoló, valószínűleg Franz Anton Maulbertsch által készített freskó.)

Az épület a szárnyak által körülzárt 52 m hosszú és 32 m széles díszudvarral és szobordíszes kerítéssel csatlakozik a remeteség cellaházaiból álló épületegyütteséhez.

A konventépületet és a remeteséget elválasztó kerítésfal egyik oldalán (a délkeleti szárny és a 8-as számú cella között) Szent Gaudentius (Rimini szent mártírpüspöke, püspöki ornátusban, püspüki bottal, karján a mártíromságra utaló pálmaággal) és Boldog Justus (kamalduli szerzetes, remeteruhában) alakja látható. A szemben lévő oldalt (az északnyugati konventszárny és a 7-es cella közötti kerítésfalon) Szent Romuáld (kezében a remeteség modelljével) és Szent Benedek (püspöki ornátusban, püspöki bottal, könyvvel) figurái díszítik.

Az udvar eredeti barokk, vörösmárvány kútjának medencéjét 1946-ban még virágtartóként ugyan, de használták, azonban mára nyoma veszett. Talapzatára helyezték el az udvaron ma is álló velencei fehérmárvány kutat, amelynek oldalain címeres angyal, griff, oroszlán, rózsadíszítés, és két címert tartó alak látható. (A kutat az Eszterházyak hozatták ide Nagykárolyból a huszadik század elején.)

A konventépülethez közel az udvaron kézműves műhelyt, a mellette lévő kertben egy konyhakertet és egy gyümölcsöskertet alakítottak ki, ez utóbbit márvánnyal kirakott halastó díszítette. A kertben még egy kör alakú Szűz Mária kápolna is állt.

A templom

1748-ban elhunyt az alapító, a munkálatok további irányítását fia, ifjabb gróf Eszterházy József vette át. Az új templom alapkövét már az ő idejében, 1753-ban rakták le (homlokzatán vörösmárvány tábla emlékezik meg az alapításról), belső munkálatait azonban csak később, 1764-ben kezdték el.

A Nepomuki Szent Jánosnak szentelt templomot a kolostor középpontjába, a konventépülethez vezető főtengely mentén helyezték el, ma már csak csonka tornya és egy támpillére áll.

A torony bejárati ajtajának eredeti keretezéséből csak a címer maradt meg, amely rokokó levél- és indadísszel körülfogva az Eszterházyak kardot felemelő griffjét ábrázolja. (Ez ma a torony falához támasztva látható.) A torony egyik oldalán, a sekrestye boltozatcsonkján még ma is látható freskótöredék.

A levéltári források és kutatások alapján a következőket lehet megállapítani a templomról:

A templom hossza 33,5 m lehetett. A mai toronysisak nem eredeti, a barokk épületnek feltehetőleg díszesebb hagymakupolája volt. Gazdagon kimunkált belsejében vörösmárvány pillérek felett, csehsüveg-boltozat húzódott. A templomnak a főoltáron kívül hat mellékoltára és két oldaloratóriuma, egy órája és négy különböző méretű harangja volt. A főoltárt díszítő festmény’ Jézus az olajfák hegyén’ jelenetét ábrázolta (az eredeti oltárkép valószÍnűleg a névadó szentet ábrázolhatta), belsejében szentek kő- és faszobrai, diófa stallumok álltak. A templom alatt két kripta is húzódott, az egyik a templomhoz épült kis kápolna alatt.

A templomon a kor több jelentős művésze is dolgozott. A mennyezetképet és a sekrestye Romuáld életéből vett jeleneteket ábrázoló freskóit 1757-62 között készítette el Franz Anton Maulbertsch (1724-1796), az osztrák barokk festészet nagy mestere.

Franz Xaver Seegen bécsi szobrász készítette a főoltár szobrait (Nepomuki Szent János, angyalok, szentek), díszítőfaragványokat és 1763-ban a szerzetesek díszes, reliefekkel díszített diófa stallumait, melyek négy padból álltak, egyenként 5 üléssel. A 16 dombormű Romuáld életéből vett jeleneteket ábrázol, a záróreliefen Eszterházy-címerrel. (A stallumok szétszedve ma a komáromi ráctemplomban láthatóak.)

Bechert József váci szobrász faragta a főoltárt és amellékoltárokat, Bebó Károly óbudai szobrász pedig a sekrestye Szent Kereszt oltárát. Gode Lajos pozsonyi szobrász 1757-ben dolgozott a templom belső díszítésén, az ő nevéhez szószékek, szobrok, oltárok készítése fűződik. Mess János György tatai mester többek között a sekrestye vörösmárvány lavabo-ján (kézmosó falifülke), a főoltár építészeti faragványain (1764) és a szentély kőkorlátain dolgozott.

A kamalduli rend feloszlatása után a templom berendezésének egy részét lassanként áthordták más templomokba, másik részük elpusztult.

Egyéb szobrok és építészeti- és díszítő részletek

A remeteséget körülvevő fal déli részének közepén díszes, 1746-os évszámmal ellátott bejárati kapu nyílik, mellette két kis oldalbejáróval. A süttői vörösmárványból készült félköríves kapu ívén felirat, két oldalpillérén Szent Romuáld, kezében a majki templom modelljével, és apja Boldog Sergius kamalduli remete homokkő szobra látható, alattuk feliratokkal. (A két szobor 30 cm-rel nagyobb, mint a remeteség területén található többi szoboralak.) A kapu felső részét lezáró íves párkány közepén kereszt, két szélén egy-egy puttó áll, közvetlenül a kapuív feletti részt középen pedig Magyarország domborműves címere díszíti. A főkapu melletti két pilléren egy-egy kőváza látható.

A főkaputól balra található baloldali kis oldalbejáró felett szobortöredék (Szűz Mária) és kőkereszt áll, belső oldalán kartusban felirat. A jobb oldali bejárón ma már csak a belső felirat látható, itt valószínűleg egy Fájdalmas Krisztus-alak lehetett.

A 8-as számú cella és eredetileg a templomig húzódó kerítésen nyíló kaput magyar mentés ruhában ábrázolt fej nélküli mellszobor díszíti, ami feltehetőleg Eszterházy Józsefet ábrázolja.

A majki épületek szobrászati dísze a magyarországi barokk szobrászatban is egyedülálló anyagot képvisel. A remeteség szobrain Sartory József pozsonyi szobrász (1763) és a bécsi Bechert József dolgozott.

A majki épületegyüttesen a fentebb emlí tett mestereken kívül más művészek is dolgoztak. Mansádor Károly győri festő és aranyozó, Toll Lipót pozsonyi kőfaragó (a díszkapukat, a cellák ajtaj ait, ablakkereteit és a kápolna faragványait készítette), August Imre pozsonyi aranyozó pedig acellaházakban és az ebédlőteremben dolgozott 1756-57 között.

A remeteség területén és azon kívül található egyéb épületek

A konventépület délkeleti szárnya előtt, a kerti oldalon, támfalnak támaszkodó, kis négyszögletes barokk grotta-kápolna áll, bejáratával szemben kis oltárral, mellette 2-2 falfülkével. A stukkódíszes mennyezet közepét valamikor angyalokkal körülvett Madonnát ábrázoló fal kép díszítette.

A remeteség keleti falának meghosszabításában az egykori jégverem épülete található, amit kávézóvá alakítottak és sátortetővel fedtek le. A remeteségnek télikert je is volt.

A tó feletti dombon áll a remeteségtől független, 1736-1757 között épült Celli Mária¬kápolna. Terveit Franz Anton Pilgram készítette. A csehsüveg-boltozattal fedett téglalap alakú hajóhoz poligonális alaprajzú kis szentély csatlakozik, bejáratához eredetileg 21 márványlépcső vezetett. Homlokzati záróköveit Mess János György faragta. Freskóiból 1910¬ben már csak a bejárat feletti, valószínűleg Maulbertsch festette Madonna-kép látszott. Az oltár felett eredetileg Immaculata szob or állt, amely valószínűleg azonos a ma, a felsőgallai Szűz Mária templomban található szoborral.

A remeteség területén kívül a XVIII. században további épületek álltak:

- majorépület a béresek és pásztorok számára istállókkal, karámmal, kocsiszínnel - mellette kis vendégfogadó volt istállókkal, konyhával, pincével, kocsiszínnel

- 3 kétkerekű vízimalom

- 3 halastó

- 6 uradalmi ház

- téglaégető

(Ezekből mára már csak egy malomépület maradt meg, ami jelenleg magánkézben van.)

A majki kamalduli remeték

Az első szerzetesek (hárman) 1735-ben érkeztek Majkra és az építkezés miatt ideiglenesen a vértessomlói Mária kápolna mellett laktak. Letelepülési engedélyüket csak később, 1738-ban kapták meg.

A némaságot fogadott (a népnyelvben ezért ‘néma barátok’ -nak nevezett), fehércsuhás, fejtetőjüket kopaszra borotvált, hosszú szakállú szerzetesek a bencésektől szigorúbb aszkétikus rend szerint éltek. Külön-külön elmélkedtek kis cellaházaikban, tudományokkal és művészetekkel foglalkoztak. Minden házhoz a házakkal megegyező méretű külön kiskert tartozott, ahol a remeték gyógy-, és fűszernövényeket, zöldségeket, gyümölcsöket termeltek. A termények egy részét a remete ség területén található gyógyszertárban dolgozták fel.

Ezen kívül kézműves tevékenységet (fafaragás, festés, fazekasság) is folytattak, az év nagy részében böjtöltek, húst és bort nem fogyasztottak. Az itt végzett munka magányát, azt, hogy a szerzetesek ne találkozhassanak, beszélhessenek egymással, a kertet körülvevő magas fal biztosította.

A rend önfenntartó volt, a földművelésből és jótékonysági adományokból élt. A gazdálkodást, a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok, a fráterek végezték, akik halászattal, földműveléssel foglalkoztak, valamint az ő dolguk volt, hogy ellenőrizzék, nem beteg-e valamelyik remete.

Majk 1770-ben kapta meg a perjelség címet, ekkor még folytak a befejező munkálatok a templomban, a foresteriában és a kápolnában. A kápolnában a kamalduliak minden vasárnap és ünnepnapokon miséztek.

A majki remeteség története a kamalduli rend feloszlatása után

A remeteség 12 évig, II. József l782-es rendeletéig virágzott, amelynek értelmében a majki kamalduli szerzetesrendet is feloszlatták. Az ekkor készült leltár beszámol többek között a remeteség alapítványának adatairól, a birtokokról és a könyvtárban 664 darab könyvről.

A feloszlatáskor a kamalduli közösség 11 felszentelt atyából (páterből) és 4 fel nem szentelt szerzetesből (fráterből) állt. 1782 után a szerzetesek egy része Magyarországon maradt, néhányuk azonban Olaszországban folytatta működését.

A szerzetesek magukkal vihették magánvagyonukat, a közös vagyont azonban a Királyi Kincstár zár alá helyezte. 1785-ben a Helytartótanács az összes ingóságot és ingatlant lefoglalta, majd ebben az évben meg is szüntette a hely felszentelt jellegét. A tárgyak egy részét elárverezték, vagy állami tulajdonba vették, másik részét széthordták.

1784-re már kiürült a remeteség, a birtokon csak amalombérlők és munkásaik, valamint a halastavak gondozói maradtak.

A templom egyes részeit 1785-től lebontották, elemeit az oroszlányi evangélikus templom építésénél használták fel. A torony, a sekrestye, a kis kápolna és egy-két oltártöredék még sokáig állt. A tizenkilencedik század első felének természeti csapásai következtében azonban mára már csak a templomtorony és a hozzátartozó támpillér-töredékből következtethetünk a templom hajdani szépségére.

1806-ban gróf Eszterházy Károly megvette a birtokot és a területet bérbe adta. Majkon ebben az időben a környék legnagyobb posztógyára működött, a cellaházakban ekkor munkások laktak, az egyikben iskolát rendeztek be. A malmokon kívül vendégház, malomlakások, zsellérházak, pálinkafőző is működött a területen.

1828-ban a területet ismét az Eszterházyak szerezték meg, de csak később kezdték el hasznosítani Eszterházy Móric irányításával.

1860-ban a konventépületet vadász- és lakókastéllyá alakították. Egyes barokk részleteket meghagytak (pl. a refektórium eredeti freskóit). Ekkor készült a refektórium és a vadászteremmé alakított helység faburkolata, az utóbbi fal képei és a DK-i homlokzat kecses öntöttvas erkélye is.

A konvent kis udvarába vezető eredeti díszkaput ekkor helyezték át és építették be a déli falba, mai helyére. Valószínűleg ekkor készülhetett a jelenleg az udvarba vezető kovácsoltvas gyalogos- és kocsikapu is.

A franciaparkot angolparkká .formálták át, a parkba értékes fakülönlegességeket telepítettek (mocsári ciprus, platán, juhar, kocsányos tölgy stb.) A ma is álló márványoszlopokra rózsalugast futtattak. A főbejárati kapu ekkor került a mai helyére. A gróf renováltatta a templom tornyát, amit bécsi mechanikus toronyórával szereltetett fel.

A posztógyártás fokozatos leépítésévei a gróf a majorsági művelést kezdte kiépíteni állattenyészetek, istállók létrehozásával. Az itt dolgozó cselédség ekkor az egykori cellaházakban lakott.

A századfordulón a gróf fia, Eszterházy Miklós Móric jól működő, gépiesített gazdaságot hozott létre. Fia Eszterházy Móric 1925-ben, apja halála után vette át a birtokok irányítását, az ő ideje alatt került Majkra a konventudvarra a szép, velencei márvány kútkáva.

A II. világháborúban a kastély keleti mellékszárnya és a főszárny csatlakozó része leégett, ekkor pusztult el a családi levéltár anyaga, könyvritkaságok, újságok és több értékes bútordarab is. (A hetvenes években ezt a részt újrafedték, az emeleti belső terek válaszfalait azonban nem építették vissza.)

A II. világháborút követően az épületegyüttes kórházként működött, majd az államosítás után középiskola és kollégium, munkásszálló költözött falai közé, ekkor a még mozdítható dolgok végleg eltűntek.

A Magyar Írónők Köre 1 946-50-ig vette bérbe a kastély épületét, 1964-től szakközépiskola és kollégium működött az épületben.

A 1970-80-as évek bányaművelése komoly károkat okozott az épületeken.

Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság. 1993-ban állították helyre a templomtorony alsó részét, benne jegyárusítóhely létesült. A modem toronyóra 1992-ben került ide. A 14-es cellaházban üzemelő kávézó és jegyárusítás 1999-ben megszűnt. 2000-ben az egykori jégverem átalakításával hozták létre a kisebb megszakításokkal napjainkban is működő büfét. 2004 júliusától a jegyárusítás is itt történik.

Az egykori berendezésből a helyszínen ma csak nagyon kevés tárgy emlékeztet a régi időkre, a refektórium és a vadászterem kályháin kívül, az emeleti kandalló és két csillár. A Vadászterem öt vadászjelenetet ábrázoló pannóját néhány éve ellopták, de szerencsésen előkerültek, és ma a tatai Kuny Domokos Múzeumban találhatóak. (Kivéve az egyik kép felső ívrészét.)

A majki kamalduli remeteség 200 l-től a MÁG kezelésében áll.

A pusztítások és átalakítások ellenére Közép-Európában a majki épületegyüttes azon kevés kamalduli remeteségek egyike, amelynek épületei és környezete ennyire egységben, jelentős átépítések, átalakítások nélkül maradt fenn.

A díszes belső terekkel rendelkező konventépület, csakúgy, mint a változatos kápolnákkal bíró remeteházak és a díszesen faragott kapuk és szobrok, valamint a remeteségen kívül található kápolna még ma is a barokk változatosságát hirdetik.

A megmaradt templomtorony magányában is lenyűgöző látvány. Az együttes értékét növeli a közeli tó és a malom, és az a tény, hogy máig megőrizte a szomszédos várostól és a közúttól való elzártságát. A 30 hektáros kolostorerdő ma természetvédelmi terület, része a Vértesi Tájvédelmi Körzetnek.

Hozzászólások